Ez egy régebbi írásom, de úgy érzem itt a helye:


Valamikor réges régen volt egy lány, aki választott magának egy utat és erre az útra maga mellé egy társat, akiről azt gondolta, hogy végigfogja kísérni. Ám csalódnia kellett, egy nap rá kellett döbbennie arra, hogy egyedül van, a társa magára hagyta, letért az útról. De nem távolodott még el annyira, így a lány kézen fogta és kérlelte, hogy térjen vissza hozzá. Minél jobban szorította a kezet a társa annál erősebben ellökte magától, és bár a lány ordított, hogy NEEEE... a távolság már túl nagy volt ahhoz, hogy meghallja. Annyira erősen szorította, hogy már belesajgott a keze és összetört a szíve a nagy súly alatt, így végül elengedte...

A legnagyobb fájdalom talán mégsem az, hogy egyedül kell menni tovább, hanem az ha a madarak azt csiripelik, hogy az új társ egy kígyó, akinek mérge kitörli a szívekből a napsugaras napokat.

Azt mondják: az élet rövid, használd ki, élj a pillanatnak... milyen egyszerű kimondani,
de kérdem én: mennyire lehetséges ez?
Persze, igen, sosem tudjuk meddig élünk majd, lehet, hogy még 50-60 évig, de lehet az is, hogy még ma vagy holnap meghalok, mert a ,,fejembe esik egy virágcserép"...
... ez mind szép és jó, de mondja meg nekem az a nagyokos, aki arra buzdít, hogy élj a pillanatnak, hogy akkor mi lesz holnap? Ha én a pillanatnak élek, akkor ma elköltöm az összes pénzem, nem gondolok bele, hogy fizetni kell számlákat, na meg egy hónapig enni is kéne valamit.
VAGY, éljek a pillanatnak? Vagyis ne tanuljak a holnapi vizsgámra? hiszen az holnap van, a mai pillanatnak mindegy, hogy holnap mi lesz és holnap is csak egy pillanat lesz...
Lehet, hogy azok a hajléktalan emberek, akik felelősek a helyzetükért, szintén a pillanatnak éltek, és pillanatnyilag is jól vannak és mivel megélik az összes pillanatukat évek múlva is csak pillogtathatnak a helyzetükön, kiélvezve persze a pillanatot.
Szóval a lényeg, hogy nagyon dühít, amikor rossz hangulatomban azt mondja valaki, hogy élj a pillanatnak! Persze, azt teszem, hiszen 100%-osan átélem a fájdalmamat, a pillanatnyi helyzetemre fókuszálok csak, de ha mindig ebben a pillanatban maradok, akkor hogyan fogok kimászni belőle?
A pillanatok nagyon rövidek és bár az élet építőkövei, de úgy ahogy egy tégla önmagában nem ház, úgy egy pillanat sem az egész élet. Tehát ne a pillanatnak élj, hanem az életnek élj!
Ha úgy érzed, hogy a pillanat adta lehetőség jobbá teheti az életedet, akkor használd ki, ha pillanatnyilag szeretsz valakit, mond ki, ha pillanatnyilag hálás vagy, köszönd meg, ha pillanatnyilag boldog vagy, mosolyogj és öleld át a világot! DE... sose bánts senkit azért, mert pillanatnyilag dühös vagy és sose tégy olyant, ami a pillanat hevében indokoltnak látszik, de egy életre bánni fogod!
Per pillanat ennyi...